A számítástechnika térhódításával, a digitális adatrögzítés, a háromdimenziós képalkotás megjelenésével a képi adatrögzítés technikája is alapvetően megváltozott. A bennünket körülvevő valóság képi megjelenítésében eddig nem látott lehetőségek állnak rendelkezésre a XXI. században - az új eszközök segítségével a korábban nehezebben elérthető vagy elérhetetlen is “megfoghatóvá”, “megismerhetővé” válik. Sajnos, ez nem csak előnyöket rejt magában, hanem azzal is együtt jár, hogy feleslegesnek hisszük a fizikai törvényszerűségek, a hagyományos, jól bevált módszerek figyelembevételét valamint az esztétikai és pszichológiai szempontokat. Ez a folyamat a vizuális kultúra elsekélyedéséhez vezethet. Pedig az alapvető szabályok, a camera obscura elve, a fénytan, a térlátás, a színtan és a szenzitometria igazságai örök érvényűek!

     Az érzékszerveink által a külvilágról alkotott információk között a látás és a látott képi kifejezésének lehetőségei és eszközei régóta foglalkoztatják a gondolkodókat. Az ókortól napjainkig a legnagyobbak (Arisztotelész, Leonardo da Vinci, Delacroix, Josef Albers és sokan mások) témái ezek a kérdések. A megszületett elméletek alapvetően elméleti síkon maradtak, legfeljebb egy-egy művésztanár kísérleti eszközöket segítségül véve lépett a bizonyítás talajára. Talán a Bauhaus volt az egyetlen alkotóműhely, amely az elméletet és gyakorlatot össze tudta kapcsolni, de itt gyakran vagy a technika, vagy a szemlélet hiányzott a bemutatáshoz.

     Jó szerencsémnek köszönhetően, lassan 40 éve régi műtárgyak és mai művészek alkotásai között tevékenykedhetem, műemlékeket, egyházi és polgári épületeket, tájakat vehettem lencsevégre. A kultúra magaslatairól eljuthattam a materiális élvezetek, az étkezési és borkultúra ábrázolásához is. Munkásságom során végigkísértem a színes képrögzítés fantasztikus minőségi és gyakorlati fejlődését, s felvételeimben megpróbáltam az elméleti ismereteket a legújabb technikákkal ötvözni.

     Több évvel ezelőtt elhatároztam, hogy tapasztalataim összegzéseként egy olyan “vizuális atlaszt” nyújtok át a következő generációnak, amely a digitális képalkotás és -rögzítés korában örökérvényű törvényszerűségek megvilágításával segít megérteni a képteremtés folyamatát.

     A vizuális valóság ábrázolásához - modellként - egy ősi formát, minden létezés bölcsőjét, a születés mítikus jelképét, a TOJÁST választottam. A tojás - mindenki által ismert mérete és formája révén - kiválóan alkalmas a térbeli változások szemléletes érzékeltetésére, s felületén kiválóan érvényesülnek a színtan és fénytan törvényszerűségei. Segítségével sikerült eddig csak leírt vagy csupán rajzban ábrázolt jelenségeket fotóeljárással, szűrők segítségével megjeleníteni. A kifejtésre kerülő elméleteket “modellező” tojásokhoz választottam azután hozzá a gyakorlati példákat.

     Tanulmányom a képi ábrázolás három, egymástól elhatárolható, de természetesen nem elválasztható területét foglalja magában: a térábrázolás, a fénytan és a színtan tudományát. Minél jobban elmélyedtem a munkában, annál határozottabban fogalmazódott meg bennem az a felismerés, hogy a három terület közül a színtan az, ami a legtöbb ellentmondásos elmélet hordozója, s ennek következtében a legkülönbözőbb irányokba orientálja a téma kutatóit. Ezért határoztam el, hogy jelen kötetben a színtan problémáit, az évszázadok óta keletkezett elméleteket megpróbálom a gyakorlati ember, a színek között élő és azokkal dolgozó alkotó szemével vizsgálni és használható szintézissé alakítani.

     Ezt annál inkább is örömmel teszem, mert ennek során kifejezhetem egyre nagyobb csodálatomat a XIX. század szellemi óriása, a költő, prózaíró, filozófus és természetbúvár Johann Wolfgang von Goethe iránt, akinek a színek fiziológiai-lélektani, esztétikai hatásával foglalkozó elméleteket, a kiegészítő színek, az utóképek, a színes árnyékok jelenségének felismerését, tulajdonképpen a színek pszichológiai megközelítését köszönhetjük. Látni fogjuk, hogy a színtan csaknem minden területén rajtahagyta kézjegyét.

     A kötet elsősorban azon gondolkodók munkáit vette figyelembe, akik gyakorló művészként, filozófusként éppen úgy jelentős munkásságot fejtettek ki, mint pedagógusként. Nem maradtak ki természetesen a színtannal foglalkozó fizikai tanulmányok sem. Így - néhány műszaki zsebkönyvtől eltekintve (A. C. Hardy, Handbook of Colometry. Cambridge, Filtres Kodak pour l’usage scientifique et technique), Goethe, Itten, dr. Nemcsics Antal, Kepes György, Moholy-Nagy László, Josef Albers, Harald Küppers, Roman Liedl tanulmányai adják a könyv szakmai hátterét.(és Feininger akinek pedagogiai és szakkönyviroi munkássága példaként áll előttem)

     Az elmondottak szellemében munkám a színtan legfontosabb elméleteinek a gyakorlati szintézise. Nem tudok és nem is kívánok állást foglalni a jelenleg elfogadott és/vagy vitatott színtani kérdésekben. Csupán arra vállalkozom, hogy a létező vagy annak mutatkozó alapvető törvényszerűségeket képek segítségével a gyakorlatban igazoljam.

     A szerző